2013. december 7., szombat

A 2014. év színe

Kihirdette a 2014-es év színét a Pantone színtechnológiai vállalat, most a smaragdzöld után a ragyogó (lilás-rózsaszín) orchidea, azaz a Radiant Orchid került sorra.
„Ez egy kicsit különc szín és nem is alapszín, ez felhívás újításra. A lila színek családja kreatív dolgok készítésére sarkall” – állnak Leatrice Eiseman, a Pantone Color Institute igazgatójának szavai a Huffington Post oldalán. Eiseman szerint az emberek hamar megszeretik majd ezt az árnyalatot, mert sok bőrtípushoz megy és rég nem került előtérbe. 2014 színét Michelle Obama már eddig is szívesen viselte, a Guccinál a tavaszi táskák, a Max Maránál és Temperley Londonnál a ruhák, Ermengildo Zegna férfikollekcióiban pedig a kiegészítők ilyen színűek – a ragyogó orchidea igazi tavaszi szín, persze a Pantone reményei szerint még 2014 őszén is ilyen ruhákban járunk majd.
Csokibarnával, bordóval, burgundival kifejezetten szép, őszi páros az orchidea-lila. A dizájn többi területére is be fog férkőzni elvileg az orchidea, például a menő cukrászsütiket orchideavirágokkal díszítik majd, és a lakástextilek, tapéták, bútorszövetek közt is hangsúlyosabb lesz a lilás szín ­ komplementer szín az olivazöld, a mélyzöld, türkizzel, sárgával párosítva élénk hatást kelt. Alább talál képeket a 2014-es tavaszi-nyári bemutatók ragyogó orchidea színű ruháiról, kiegészítőiről és Michelle Obamáról! (Olvashatjuk az Indexen.)

Alapvetően nem kedvencem a lila szín, de ez az árnyalat nekem is tetszik. Biztosan használni fogom ékszerkészítéskor.

És egy kis inspiráció orchidea lilával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...